boldog karácsony.

Ez is eljött, az első közös karácsony. Az idei képeslapunkkal kívánok minden kedves olvasónak áldott ünnepeket. :)

Nosztalgia beszámoló

Mivel ma vagyunk 5 hónapos házasok, itt az ideje, hogy nosztalgiából visszaemlékezve elkezdjem összegezni, hogy a terveinkből mi minden valósult meg. Hihetetlen, hogy annyi minden az elképzeléseink szerint alakult, hogy nemgyőzőm a kollázsokat készíteni, összeállítani. Persze ez nem fontossági sorrend, hanem a képek érkezési sorrendje :). Fogadjatok szeretettel tehát egy ilyenfajta beszámolót.

Az én drága ruhám. Nagyon jól éreztem benne magam egész nap. Nem feszengtem, nem volt melegem, tudtam benne normálisan mozogni, szóval összességében a legjobb döntés volt, és nem is tudom megköszönni elégszer a jófej szüleimnek. És persze M-nél is nagy sikert aratott.

A ZARA vőlegény öltöny. M is nagyon szerette, azóta se tudom leszedni róla, úgyhogy a többi öltönye most parkolóba került :) Többször elmondta,mennyire jól érezte magát benne, nagyon kényelmes volt és szerintem nagyon csinos is. (az áráról nem is beszélve) Szóval ez is szuper döntés, azóta is aktív használatnak örvend.

Talán nem tűnik mesteri munkának és őszintén megmondva nem is tudom, mennyire tetszett a koszorúslányaimnak, de én csináltam egyszerűen, csipkével körbe futtatva. Szerintem a funkcióját betöltötte.

 legalább ezt is használtuk valamire, bár nem a fotózáson, azért a nászúton is jól jött.

 Nagyon szerettem, csodálatos lett, hála a két jófej nővéremnek. Álmodni se mertem volna ilyen szépet!

Így lassan egy év távlatából nem tűnik olyan nagy munkának, sokat bibelődtünk, és persze testvérek is kellenek a gyártáshoz, de nagyon szerettem. Olyan jellemző volt, és mikor átadtuk sokan érezték, hogy ez valami különleges. Mondjuk anyósékkal nehezen lehetett megértetni a távirat stílust (szöveg szempontjából) de megbékéltek vele.

Az egyik legjobb döntés, nagyon szerettem, olyan csodásan néz ki!!! most nem tudom lefényképezni, de nagyon szuper a sötét barna keretben nagyon szép. örök emlék. Köszönöm nővérnek, aki unszolta az embereket és így alig van valaki aki lemaradt. CSak ajánlani tudom!!

Összességében elégedett voltam. A hajam a próbán szerintem jobb volt így utólag, mert a fonés kicsit beljebb kezdődött, de akkor a idő miatt már nem foglalkoztam vele. Így is nagyon magaménak éreztem. Természetes volt, nem piszkáltam . A hajnali fotózásra barinő meg nővér csinálták meg, az is majdnem olyan lett mint a fodrászos :) tök jó. A sminket végül magamnak készítettem, így éreztem magamat a legjobban. Egyszer a sminkfixáló spré nagyon furcsán viselkedett, de akkor egyszerűen újra csináltam. A hiperszuper nem folyós szempillaspirál sem folyt el annyira nagyon, de egy kicsit igen :D Nálam volt a szép kis csipke táskám (köszönöm Niki mégegyszer) vagy néha rábíztam valakire, és akkor egyszerűen csak reparáltam a dolgokat :) Nagyon elégedett voltam mindennel, úgy ahogyan kinéztem. És nem azért mert tökéletes volt, hanem mert egyszerűen ez volt az én stílusom, és így éreztem egész nap a legtermészetesebbnek magamat.

Az álomcsokor... sose gondoltam volna, hogy összejön... valahogy egyetlen olyan virágost találtunk, aki nem csak hogy tudta, mi ez a virág, de még szerezni is tudott. Nagyon szerettem, bár nem voltak annyira kinyílva, de így is nagyon szép volt. Igazán különlegesnek éreztem magamat ezzel a csokorral.

Ha jól tudom, csak ez a 6 db került elő. A többit jól eldugták a vendégek elöl, és már csak esküvő után jöttek rá, hogy ott van a tonna cola. Persze azért nagy üvegeset ittunk :) De azért volt, és nagyon boldog voltam.

Nem is tudom megköszönni elégszer a családnak, hogy összehozták és összegyűjtöttek ennyi csillagszórót. nagyon csodás volt... nem sikerült már időben venni ilyen hosszúakat. persze lőre gondolkoznék ha mégegyszer ott tartanánk, de így is tökéletes volt.

 A szépséges torta. Fehér, mázgyöngyökkel. Tökéletes lett, főleg a bőröndön, nagyon szerettem és nagyon finom volt. Kösszi V mégegyszer!!

még ma is folynak az értekezések arról, hogy egy fiú lehet-e kanál, de így is szuperdizájnosra összehozták a tesók. Annyira jól nézett ki, elfogulatlanul állítom, hogy az év ötlete volt...Otthon várnak minket egy szép tálba beleállítva. Már nem is sajnáltam annyira a só és borsszóró ötletet :)

Ennyit mostanra, még lesz folytatás. Addig is Boldog 5 hónapot :)

bürokráciaundor

Hol vagyunk otthon?? ez  a kérdés fogalmazódott meg bennem ma, miközben órákon keresztül néztem férjem szenvedését... Nem az első eset, hogy szorongatom a nyomorék kék biztosítási kártyát a kezemben, de az ég világon senki sem segít.

miért kötöm össze a biztosítás eme csodás intézményét, ami egy kék e111-es kis kártyában ölt testet az otthon levés érzésével???? Mert ahol otthon vagyok, ott gondoskodnak rólam, ott törődnek velem és nem egy kivert kutyának érzem magamat. Ide hívnak minket, a tejjel és mézzel folyó földre, hogy életünk legfelhőtlenebb egy évét eltöltsük, olyan nagy szeretettel fogadnak, hogy rögtön be is invitálnak minket a tartozkodási engedély elintézésére alkalmas irodára, majd egy héten belül millió kedves levelet kapunk, amelyben értesítenek minket arról, mennyire örülnek, hogy itt vagyunk, mennyire örülnek hogy németek lettünk, hogy a németek részévé váltunk és Isten hozott!!! Érezd jól magad, persze a nép részeként légyszi fizesd be a rád kiszabott adókat is, jó?? Tehát amikor arról van szó, hogy adót fizessek, akkor a nép része vagyok, de amikor arról van szó, hogy segítségre szorulok, mert a majdnem ájult férjemet cipelem be az orvoshoz, akkor már nem a nép része vagyok, csupán egy megtűrt uniós tag, aki jön a kék kártyájával, ahelyett hogy normális biztosítást fizetne. Dehát kedves börükráciás nénik bácsik, én fizetem!!! minden hónapban utalom drága anyósomnak, hogy legyen a férjemnek biztosítása, hogy ha baj van, akkor az unió által védettek legyünk, a kék kis kártya erre való, nem? NEM!! sebaj, nyomjam csak tele a férjemet fájdalomcsillapítókkal  mire valaki végre segít rajta, vagy mire befizetünk végre annyi biztosítást, hogy el is lássák.  nahh mindegy, társadalom vagyis bürokráciakritikámnak ezennel vége :)

ádvent...

bár még csak félig hoztam helyre a blogot, de szembe jött velem egy vers, amit már gyerekkoromban is nagyon szerettem, olyan vesékig hatoló üzenete van. Két ilyen karácsonyi vers van, amit Anya mutatott még nekem, de mai napig nagy hatással van rám. most megosztom veletek az egyiket:

"Túrmezei Erzsébet:

Kérdez a gyermek

„Ott fenn lakott a csillagok felett,

de amikor karácsony este lett,

Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.

És ó, a hidegszívű emberek!

Kis istállóban kellett hálnia.

Szalmán feküdt Ô, az Isten Fia.

Elhagyta érettünk az egeket.

Ugye-e, apukám, nagyon szereted?”

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.

De a kis kedvenc nem vár szavakat,

Odaszorítja vállára meleg,

kipirult arcát, s tovább csicsereg.

„Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,

és ott aludt az állatok helyén,

szűk istállóban. Nem is érthetem.

Milyen meleg ágyacskám van nekem,

pedig csak a te kis lányod vagyok.

S Ô, Isten Fia, Ô, a legnagyobb,

szalmán feküdt, amikor született.

Ugy-e, apukám, nagyon szereted?”

Kint csillagfényes hideg este… tél…

Bent apja ölén kis leány beszél.

„Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.

Futniuk kellett éjnek-éjjelén.

Halálra keresték a katonák.

Menekültek a pusztaságon át.

Milyen keserves útjuk lehetett.

Ugy-e, apukám, nagyon szereted?”

Az apa leteszi a gyermeket.

„Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?”

Nem bírja már, el kell rohannia.

A jászolban fekvő Isten Fia

karácsonyesti képe kergeti.

Feledte és most nem feledheti.

Most a szeméből könnyre-könny fakad.

Most vádakat hall, kínzó vádakat.

Elmenekülne még, de nem lehet.

Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,

mintha körül a hólepett, fehér

tetők, utak felett távol zene,

angyalok tiszta hangja zengene

szívet szólongató, szép éneke:

„Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?”

ajajj

telljesen tönkre tettem a blogot. szóval most egy ideig reparálnom kell... ha a bénaságról mesélni lehetne!!!

egyik nap mikor bicikliztünk majdnem neki mentem valaminek, erre Mitja elkezdte nekem magyarázni hogy vigyáznom kellene, mert ha bajom esik, akkor a szüleim vissza fognak igényelni. aláirt ugyanis egy garancia szerződést, ha valami történik velem, visszaigényelhetnek. elkezdtem nevetni, azt hitte elhiszem?? született béna vagyok, 11 gipszem volt, mert megcsusztam a jégen és egy vas csőbe ütöttem a kezemet stb. A szüleim szerintem teljes tudatában voltak annak hogy minden bénaságommal együtt adnak végre túl rajtam :)

a lényeg. nem tudom mikor szedem rendbe az egészet megint. addig ne keressetek... ez volt bénaságom története...

készülődés!

Holnap Ádvent!!!! annyira vártam már, ettől a készülődéstől teljes extázisban vagyok :) Mitja ma egy mini cserepes fenyővel állított be, úgy gondolta ez a családfői szerepe az ádventi készülődésben :) végre van valami növényünk a házban :)

Azért vártam nagyon izgatottan, mert nekem rengeteg szép gyerekkori emlékem fűződik ehhez az időszakhoz. Volt egy kis házikónk otthon, minden nap ki kellett nyitni egy ablakot és egy ige volt benne. Ezt minden este együtt olvastuk el. sokszor volt persze meglepetés ádventi naptár is csokival, általában Mikulás hozta, ez azért is öröm, mert akkor egyszerre 6ot kellett megenni :)

Szerettem volna, hogy Mitja is érezze és átélje mindezeket, úgyhogy régóta készülődtem már meglepetésekkel. Közben én is óriási meglepetést kaptam. Mikor meglátogattak minket anyáék, kaptunk egy ádventi házikót, amit a gyülekezetben készítettek nekünk, minden ablak mögött egy ige van. belül gyertya világítja meg.

Van egy meglepis naptár is, már fel is töltöttem, kb 6x csaptam eddig az ember kezére, hogy holnapig ne nyúljon hozzá holnap felőlem kelhet 5kor is csak halkan. Olyan édes, annyira izgatott mint egy gyerek :)

Fényfűzéreket is feltettük, ma pedig elkészítettem az ádventi kosár koszorút.

itt olvashatjátok hogy készült http://cherrywives.blogspot.de/2012/11/adventi-kosar-koszoru-vagy-minek-is.html

Anya másik nagyon kedves meglepije volt egy másik koszorú is, amibe az esküvőre szárított kis rózsákat tüzdelte. úgy szeretek ránézni, mindig eszembe jut az a nap.

szóóóval holnap ádvent!!! kezdhetjük nyitogatni a kis ablakokat... :)

Isten vicces!!

Isten tényleg vicces, de sajnos nem abban az értelemben, mint mikor nevetés közben arra gondol az ember: "jajj Istenem, te annyira vicces vagy háhá". Isten valahogy úgy vicces, hogy annak következtében az ember szánalmas önmagán nevet. Szánalomból és nem jókedvéből... ismeritek ezt az érzést? Amikor olyan kis idiótának érzed magad, mert felmerülnek benned kételyek, kérdések amelyeknek a felmerülése is szánalmas, dehogy az Isten szembesít is ezzel, vagyis hogy szükség van szembesítésre, az még szánalmasabb. És az, hogy Ő mindezt vicces keretek között oldja meg, na az a legszánalmasabb.

Tehát én, szánalmas idióta ma órára mentem egy gigantikus méretű templomba. Ezen az órán a liturgikus magatartást gyakoroljuk, de az otthoni órától eltérően, itt már rendes lelkész szerelésben. (Valószínű, ha otthon is az oktatás része lenne, nem ismernénk olyan lelkészt aki majdnem elhasalt az iktatásán :D)

Mivel az első körbe nem estem bele, ma jutott rám a sor, hogy felvegyem és minden magatartás beli tudásomat megmutassam a német társaknak. AKKORA kő esett le a szívemről, amikor a tanár hozzám mérte az utolsót ami maradt és azt mondta túl hosszú rám, ezért meg kell várnom, míg valaki már készen van, hogy még most is érzem a súlyát.... azon gondolkodtam, hogy ez nem is legális, én csak ordinációmkor vehetek fel lelkész szerelést, ha minden vizsgám megvan, ha már megyünk dolgozni, ha már a nagybetűs élet itt lesz az orrunk előtt. a gondolatok pörögtek, ismeritek ezt az érzést? (Amikor a sültkrumplitól valahogy eljut az ember az elfelejtett mosásig stb... ) Eszembe jutott bizonytalan jövőnk, a milyen egyszerű lenne, ha.... és talán nem is ott kellene szolgálni, hanem.... nem is lennék jó lelkész, mert...vannak sokkal jobbak és rám nincs is szükség, hiszen... minek jelentkeztem tovább tanulni, jajj-ig....

és akkor ott a gigantikus nagy templomba szanaszét ültünk, a tanár utasított, hogy mindenki sétáljon ki és az ott lévő igét hangosan olvassa fel, hogy mindannyian JÓL halljuk az egész templomba... Az Isten vicces.. mondtam már??? 12x ismétlem tizenkétszer, azaz 10szer plussz kétszer hallgattam végig a következő igét:

" Gyertek hozzám mindnyájan, 

akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - 

én megkönnyítlek titeket. 

Vegyétek magatokra igámat, 

és tanuljatok tőlem, 

mert szelíd vagyok és alázatos szívű, 

s megtaláljátok lelketek nyugalmát. 

Az én igám édes, és az én terhem könnyű."

Aztán utolsóként felszólítottak... fogtam szánalmas magamat, kivonszoltam az oltárig és igen, felolvastam tizenharmadjára, hogy jól az eszembe véssem. Vicces az Isten!

 ui: Üzenem a Mikulásnak, hogy szeretnék egy evangélikus Barbiet!!!!! 

várakozás!

nem rég irtam a találkozás öröméről. Hát ebben a pillanatban épp erre várok!!! várom hogy végre újra láthassam a szüleimet, mert már úton vannak ide. Nem is telt el még életemben ennyire hosszú idő, hogy ne láttam volna őket, de annyira jófejek hogy szakitottak egy kis időt az amúgyse túl szoros életükbe.

jelentem: minden tökéletesen kitakarítva, grill csirke készen, saláta készen, menü sor és programm ezekre a napokra összeállítva, friss virág az asztalon, kedvenc teák, kávék beszerezve, szállításra váró karácsonyi ajándékok összekészítve, mitja összes inge szépen kivasalva sorakozik a szekrényben, egy darab szennyes ruha sincs a házban, szemetek lehordva, minden készen áll arra, hogy vendégeket fogadjunk ( akiket azt hiszem legkevésbé érdekel a rend :))

persze nem panaszkodnék ha egy két rokon meglepiből betette volna magát a hátsó ülésre, de a szabad ifjúkornak már vége, amikor ezt megteheti az ember és nem lóg 5 gyerek a nyakán :D

egy kedvenc családi kép a jófej családomról, amikor még csak 6an voltunk és nem 16an :D (erre is szánok majd egy külön bejegyzést, a családi fejlődésre)

modern férj

elindultunk életünkben először házasként egy kolis hétvégére, a hegyekbe. A programm nem sok jóval kecsegtetett minket, sok túra, hideg német hegyek...A nap nagyrésze kirándulás előtt ugyebár az előkészületekkel telik. Mi is ehhez hasonlóan töltöttük a délelőttöt.

Gondos feleség módjára elraktároztam két napra elegendő ruhanemüt, ágynemü huzatokat, élére vasalt inget, túlélő édességet, logikusan kiválogatott neszeszer kellékket stb.

Persze egyetlen férjem sem volt tétlen mindez idő alatt...

Gondos modern férjhez illően okos telefonján frissitett minden létszükséges alkalmazást, letöltötte az SOS fényjelzés és morze jelzés alkalmazásokat felkészülve a hegyekben minden eshetőségre.

mostmár indulhatunk kirándulni! :)

ma...

... pontosan 1/3ad éve vagyunk házasok!!! boldog harmad évfordulót egyetlen férjem!!

(aki nem mellesleg egy bundespolizajos vírus ellenére újra nekifeszül, hogy beszámolót írjon az esküvőről férj szemszögből)

quadratisch.praktisch.gut.

Legmegdöbbentő felismerésem Németországban az volt, hogy nem túl sok csokoládéval büszkélkedhet. Mindig nagyon menőnek tartottam, ha apa hozott nekünk Németországból haribot vagy más finomságokat, na de hogy a Ritter Sport legyen a németek büszkesége?

sosem szimpatizáltam azzal a csokival, kinek a fejéből pattan ki, hogy a sportot és a csokit egy kategóriába helyezze?? azért, hogy legyen lelkiismeretfurdalása az ember lányának, ha a szájába mer tenni egy kockát is? (ugyan ezen okokból a sport szeletért se rajongok)

lényeg a lényeg szeptemberben a nyelkurzus egyetlen hasznos információjaként sok mindent megtudtam erről a csokoládéról. Ez a három szó áll a hátulján: Quadratisch. Praktisch. Gut. Ami nem csak egy útmutató eme tökéletes csokoládéhoz, hanem a német nép rövid összefoglalása is. Kicsit szögletesek, praktikus ötleteik vannak és összességében jók. Tehát az elfogyasztási útmutató... először is, vegyél egy ritter sportot (én a cornflakesest vagy a mousso chocolatesat ajánlom)

1. Quadratisch- négyszet alakú- könnyen kézbe vehető, kis helyen is elfér:)

2. Praktisch.- tehát praktikusan könnyen kinyitható

3. Gut- azaz jó. ezt már csak teszt után igazolhatjátok..

"time to say gooodbye"

már korábban is irtam arról, hogy a búcsúzás számomra a legelviselhetetlenebbül gyülöletes érzés... öregkoromra alakult ki bennem, hogy ennyire nem birom:)  nem hiába ezzel a szöveggel kérte meg a férjem a kezemet: "mert soha többé nem akarok tőled bucsuzni." valahogy mindig drámának élem meg, pedig még nem is vesztettem el hozzám nagyon közel álló embert, akkor valószinüleg a gyászra gondolnék mint legrosszabbra.

mikor egy hónapra elutaztunk japánba, és elköszöntünk egymástól mitjával, azt hittem a létező összes könnyemet kisirtam... a busznál állva pedig zokogtam mint egy 2 éves, és apa szólt rám, hogy nézzem már meg a kis nyolcadikosok egy könnyet se ejtenek.. (na jó de én ekkor már 22 éves voltam túl azon a koron hogy az ember örül ha megszabadulhat a szüleitől egy kicsit) . Egyébként tényleg vicces szitu volt, mert akkor érkezett hozzánk egy fószer Fnnországból és totál szétsirt arccal, könnyeket ömlesztve ráztam a kezét: nice to meet you!  remélem elhitte hogy komolyan gondolom...

A testvérek se segitettek azzal, hogy szülők lettek, eddig elég volt hogy én zokogtam, most már együtt sirunk :) Az esküvőről nem is beszélve, olvashattátok a bucsuzás bejegyzésben, szimpatikus képekkel...  hogy miért ilyen nehéz??? nem tudom... nem azért mert félnék a haláltól, tudom hogy hol a helyem. inkább hiányozna mindaz ami még megtörténhet? vagy elpazarolt időnek érzem mindazokat amit nem együtt töltünk? a romantikus DNS felejáró génje ez? nem tudom...  nem sokkal 2011 után közkézre került egy vers amit sosem tudok kiverni a fejemből, talán ez is hatással lehetett.

"Ha tudtam volna, hogy utóljára látlak elaludni, jobban betakartalak volna és kértem volna az Istent, hogy óvja lelkedet." Ha tudtam volna, hogy most látlak utoljára kilépni az ajtón, mégjobban megöleltelek és megcsókoltalak volna." "Ha tudtam volna, hogy utoljára halloma hangodat, felvettem volna kazettára, hogy hallhassalak újra és újra." "Mondtam volna: "SZeretlek" a "tudod hogy szeretlek" helyett."

mikor elindultunk Németországból Apa Anya és Unokahugi kitettek Pesten, akkor is megszakadt a szivem. csak hallottam hogy süvölti a gyerek, hogy Ludiiiiii!!! Ludiiii! és ott álltam a járdán, azon töprengve, hogy talán ovis lesz mire újra látom, talán már tökéletesen fog beszélni és én is egy leszek azon nagynénik közül, akik a laptopban élnek.. (skype)

pedig mindig búcsúzunk, az egész élet egy nagy búcsúzás. én naivan azt hittem. ha férjhezmegyek, mindig együtt megyünk mindenhova és sosem kell újra átélnem a japános esetet. na de ma kedvesen bejelentették, hogy az 5 hetes praktikumra nem mehetünk azonos tartományba. képesek elszakitani a saját férjemtől!! mert nekik nem mindegy ki hol nem csinál éppen semmit. tudom hogy addig sok hónap van még, de azért már a mosókonyhában kibőgtem magam jó előre, hátha akkor mitja előtt leplezni tudom a búcsúval szembeni fenntartásaimat :)

tudom ugyanakkor, hogy a találkozás is szép. erre is van ám egy elméletem :) MIndig úgy éreztem, ha hosszú idő után újra láttuk egymást, hogy akkor kell a legszebbnek lennem, mert a másikban él egy kép rólunk. és amikor újra meglát nem mindegy milyen gondolat születik meg benne: "jahh egy kicsit jobbra emlékeztem" vagy "jah igen, ő az a csodálatos nő akit itthagytam ilyen hosszó időre, de minek??" tehát egy találkozás kulcsfontosságú.

most búcsúzom :)

romantikus DNS

Az ösztöndíj nem csak arra jó, hogy élményeket, tudást szerezzünk, hanem hogy a lelassult életünknek köszönhetően az eddigieket feldolgozzuk... az elmúlt 24 és fél évet...

valamelyik nap belefutottam egy Weöres Sándor versbe, és eszembe jutottak a gimis évek. Életem egyik virágkora a költészetet tekintve. barátnőimmel minden nap cseréltük az új szerzeményeket, füzetekbe gyűjtöttük a millió szerelmes verset. Bár semmilyen tapasztalatom nem volt, mégis minden versben átéreztem a fájdalmat és a boldogságot. aztán persze jöttek a saját béna kis próbálkozások is... Vajon ezt lehet örökölni?  létezik bennünk egy romantikus DNS ami igényli mindezt??

én se gondoltam volna.... de jól emlékszem anyáék szobájában lebzseltem és valahogy elmeséltem anyának ezt a mániámat. felkelt és elővett 4db vaskos régi füzetet.... tele volt versekkel, szerelmes versekkel, egy sor kihagyás köztük, mint ahogyan én is csináltam. Ott tarthattam kezemben az örökségemet, a romantikus DNS-t, azóta is a hozományládámban pihen.

Ez a vers volt az első, amire mai napig emlékszem azokból a füzetekből.

Azt hitték

Azt hitték: alszom.

A kicsi szobában

Homály derengett, meghitt és szelíd,

Azt hitték, alszom és rólad beszéltek,

Kit messze űztek tőlem álmaid.

S beszéltek fényes, idegen világról,

A melynek boldog fiává szegődtél,

Beszélték, hogy ott százszor áldva vagy

S hogy nem hiszik, hogy immár hazajönnél.

S beszéltek rólam. Immár gyógyulok,

A fájdalmam is mind mélyebbre rejtem.

Immár mosolyogni megtanultam újra

És aztán rendre szépen elfelejtem.

»Csak oly halvány ne lenne!« szólt anyám,

Gyöngéden elsimítva homlokom.

Pillám alól kipergett néma könnyem.

Letörülé. -

Azt hitte: álmodom 

és a Juhász Gyula iránti odaadásom is ezektől a füzetektől datálható...  Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

emlékeimből lassan, elfakult

arcképed a szívemben, elmosódott

a vállaidnak íve, elsuhant

a hangod és én nem mentem utánad

az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

ma már nem reszketek tekintetedre,

ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

ne hidd szivem, hogy ez hiába volt

és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

nyakkendőmben és elvétett szavamban

és minden eltévesztett köszönésben

és minden összetépett levelemben

és egész elhibázott életemben

élsz és uralkodol örökkön. Amen.

  a világ költészetének véleményem szerint egyik legfantasztikusabb mondata van ebben a versben... mert benne élsz te minden félrecsúszott nyakkendőben... Fantasztikus!!!! Húúú emlékszem mikor Mitjának próbáltam megmagyarázni ezt a mondatot. Kb 2 hete volt Magyarországon és akkor még nem is sejtettem hogy 5 év mulva a felesége leszek. Ott ültünk a szobában és minden szenvedélyemmel, beleélésemmel, fájdalom imitációval  próbáltam vele megértetni... végül azt mondtam, ha ezt megérted, akkor tudsz magyarul. Az első  hónapfordulónkra egy mini kötetet kapott tőlem. egy zseb Juhász Gyulát... Én pedig az utolsó születésnapomra egy Juhász Gyula összest. csak ennyit írt hozzá: "most már értem, az életem értelmetlen lenne nélküled..."

Lényeg a lényeg, romantikus DNS márpedig létezik, remélem ha lesz lányom, ő is örökli majd.

Végül fiatalságom egyik legkedvencebb versével zárom ezt a bejegyzést..

                                                                            Oly furcsák vagyunk mi emberek,

                                                                          a lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.. 

                                                                       A másikról azt hisszük, hogy boldog talán, 

                                                                             s irigykedünk egy-két vidám szaván.

                                                                          Azt hisszük ha a másik szeme ragyog, 

                                                                                 gondolatai tiszták és szabadok. 

                                                                       S Nem vesszük, dehogy vesszük észre, 

                                                                      hogy könnyek égnek csillogó szemébe.

                                                                               Furcsák vagyunk mi emberek,

                                                                          a lelkünk sír, az ajkunk meg nevet.

                                                                                Hazugság egész életünk,

                                                                              hisz akkor is sírunk,ha nevetünk.

gasztro blogger

Minden feleség vagy háziasszony blog elmaradhatatlan része a gasztro bejegyzés. receptek, torta csodák, különleges feltalálások sorozata... namost én legfeljebb pudingkészítési tanácsokat tudnék adni (teszemhozzá még,  és fogok is!) nade a lényeg, hogy erősen motivált vagyok ezen a téren is. mivel én csak fejlődni tudok.

ezen a héten férjszülinapi hetet tartunk, az én családomban az ünneplés mindig is fontos része volt a közös életnek, az új családomban is szeretném meghonositani, mitja pedig különösen is ellenálhatatlanul tud örülni minden apróságnak, ami még óriásibb tervekre ösztönöz évről évre. de mivel közöscsaládunk első szülinapi eseménye ez a mostani, nagyszabású egész héten át tartó meglepetés sorozat várt rá. kedves feleség barátnőim elláttak reggeli receptekkel, úgyhogy gasztro bloggerként első bejegyzésem a ma reggeli mesterművem lesz :)

előkészület: hagymavágás, tojás mosás, eszközök felkutatása, paradicsom mosás, fánk tányérra helyezés, hiányzó elemek megvásárlása.

- fokhagymás olivaolajjal kikentem a muffin sütő mind a hat formáját majd muffin papír szerűen elhelyeztem a baconoket benne.

- ráütöttem mindegyikre egy egy tojást majd megsóztam egy picit és bazsalikomot tettem rá.

- a felmelegedett sütőbe behelyeztem a paillas zsemléket (félig sütött verzió)

- közben a maradék bacont hagymával vajon megpároltam és pirtottam egy picit.

- ezután süthető chilis camambert sütöttem a hagymás baconos zsíron

- közben a kész zsemléket gondosan becsomagoltam konyharuhába hogy ne hüljenek ki és betettem a muffin sütöt

- végül kész lett minden mire az ember hazaért az iskolából és nagyon finom lett!!! mitja odavolt érte. (elég hamar hozzászokott a tojásmániámhoz.) mindennel együtt kb 45 percet bibelődtem vele, de ebből minusz 15 perc, hogy minden reggel egy szenvedés a számomra elkezdeni bármit is csinálni :D

the best housewife VIP card

Igen!! büszkén jelenthetem: megtaláltam vagyis megszereztem a belépőmet a legszuperebb háziasszonyok és feleségek titkos klubbjába!

sokan küzdenek érte keményen, évekig, de nem sikerül nekik.... hogy tettem szert a titokra?? hogyan jutottam el oda, hogy én is klubbtag lehessek? El sem gondolnátok, mennyi múlik a nevelésen... igen, valahol ott kezdődik, hogy ülök ifjúságom fürdöszobájában, és azon tűnődöm, miért van ennyi tusfürdőnk, vagy fogkefénk raktáron? Nem kerestem rá a választ... egyszerüen természetes volt, hogy otthon mindig van!!! otthon mindig van vaj, mindig van cukor, mindig van wc papir és még a kisujjamat sem kell mozditanom. SNITT következő jelenet, nővérrel havi nagy bevásárlás. raklap tusfürdő a kocsiban... azon tűnődöm a tesco közepén, vajon ennyit fürdenek? miért raktároznak? de nem keresem rá a választ, végülis tanyán laknak, ki tudja mi történik ott a világ végén... SNITT

feleség lettem, és a listák csak nőnek nőnek, mikor mit fejtek el venni, mikor mi fogy el, ki gondolta volna hogy egy férfi ennyi tusfürdőt használ?? (még hogy a nők tollászkodnak) próbálok pénzt beosztani, próbálok olcsón vásárolni, próbálok visszaemlékezni, miket lestem el bölcs elöljáróimtól.. SNITT

egyedül sétálok egy helyes kis német miniszupermarketbe (már ha létezik ez a fogalom, mert mindegyik olyan nagy, de ez mégis olyan átlagnál kisebb, de mégse egy sarki bolt, ahova hétvégenként ugrik el az ember, ha elfelejt valamit) tehát azon gondolkodok, mit is főzzek ma, miből csináljak szendvicset, ÉSSS egyszer csak, ott volt előttem!! 2+1 férfi tusfürdő akcio. dehát még nem fogyott el az ember tusfürdője, végülis van hely hol őrizni, ha már ilyen olcso, akkor miért ne?? Betettem a kosárba, és abban a pillanatban benn voltam a klubba!!! Előre gondolkodó, gazdaságosan élő, tökéletes feleség lettem, pénztárcámban ott villog a klubtagsági! így éreztem magam, mint ezen a képen==============>

egész úton hazafelé feszitett belül a büszkeség, hogy rájöttem a titokra, és azóta is itt díszeleg a polcon, hogy mindig emlékeztessen.

Persze mikor az ember hazaért, és elújságoltam neki, hogy félévre előre már gondoskodtam róla, kedvesen mosolyogva elárulta, hogy maximum 2 hónap, de azért nagyon tökéletes feleség vagyok...

a klub szabályai szerint böngészem az ujságokat, és a hihetetlen akciokkor ott állok hajnalban (na jo ezt senki se hinné el) vagyis nyitás után nem sokkal, pl szombaton egy évre elég unclebens rizst vásároltam. háh!

"vigyázz a szívemre, itt hagytam nálad"

a kirándulások során, sokszor belém hasított a gondolat, milyen jó, hogy tartozom valakihez!!! valaki, aki odafigyel rám, aki mindig keres a szemével vagy fogja a kezemet- ergo technikailag nem veszhetek el!!!! ez hihetetlen békességgel töltött el, és óriási szabadságra buzdított  mert "valaki" mindig utánam  jön és nem hagy eltévedni... teháttt technikailag arra megyek amerre szeretnék :))

és ugyan ez persze visszafele is érvényes, amikor valaki azt kérdezi, mindenki itt van?? csak a magasba emelem a szemeimet, megnézem a mindenki fölött kilógó fejeket, és ha látom mitját, csak mosolyogva ordítom  IGEN!!! mindenki itt van!!!! persze mitjának is előterjesztettem az elméletemet, aki lelkesen bologatott, mint minden életbe vágóan fontos megállapításomra...

na aztán nem sokkal később  a Bach múzeumban voltunk, vártunk egy régi régi hangszerek bemutatójára  ami ilyen forgórendszerben működött  egy előadó van, aki az ajtót is nyitja minden csoportot kienged, aztán a következőt be. Épp egy angliában élő görög hapsi német feleségével beszélgettem a csodás házaséletről, amikor is utolsóként akart beengedni engem a kedves előadó ember... akkor láttam meg, hogy Mitja nincs sehol. Pánik szerűen elkezdtem kiabálni a hapsinak: még neeeeem nem zárhatja be az ajtót!!!!!!!!!!! a férjem még nincs itt!!!!!!!!!!!!!!! erre megkocogtatta a vállamat a kedves angliában élő görög hapsi német felesége: nem az ott a második sorban a férjed??? --- de bizony... ö volt az... épp foglalta nekem a helyet a legjobb "páholyban". és csak annyit mondott: na már azt hittem mehetek megkeresni téged!!!

Így van ez... megérte férjhez menni, most már nem veszhetek el sosem!!

megújulás

már több mint egy hónapja éljük itt Lipcsében a felnőtt házas életünket. és ez alatt a rövid idő alatt is rengeteget tanultunk már... nem mondom, hogy egyszerü volt, mert az elsú honap egy intenziv nyelvkurzussal telt el, ami azt jelentette, hogy mindennap nagyon nagyon korán kellett kelni... ez velem már sok sok éve nem fordult elő, hogy ilyen korán órára menjek és ne aludjak vagy dolgozni induljak. valahogy mégis beállt egy rendszerbe az életünk. én este elkészitettem a másnapi ebédünket szendvics vagy egyéb finomság az uzsonnás dobozba, mitja pedig reggel aktivkodott- tea és reggeli készités. 

mindennap tele voltunk programokkal és még a hétvégéken is kirándultunk. Nem mondom, hogy rossz volt, de az embernek nem maradt regenerálodási ideje. 

Három helyre kirándultunk el, Naumburgba, ahol egy óriási domot néztünk meg és Nietzsenek a régirégi házát. Aztán jártunk Wartburg és Eisench városában, ami számunkra hihetetlen élmény volt, hiszen voltunk abban a szobában, ahol Luther leforditotta a Bibliát!! nem kell ezt ugy elképzelni, hogy jo katolikus szokás szerint vettünk egy darabot abbol a tollbol, amivel irta a Bibliát,, pusztán megdobbant a szivem, hogy nem semmi az Isten.... 

még a Bach hausba is elmentünk, amit nagyon pöpecül kialakitottak a turistáknak, mindenféle interaktiv lehetöséggel. jártunk még Wittembergbe is, pont az 5. évfordulonk napján, ami egészen közel van lipcséhez és szintén fantasztikus élmény volt!! voltunk Márton és Kati háloszobájában, ültünk azon a helyen, ahol minden este várták, hogy valaki hozzájuk téved-e, láttuk azt a szoszéket, ahol több, mint 2000 prédikáciot elmondott és még a 95 tételt is ott találtuk, ahova eredetileg kitette :D Bora Katalint amugy, Luther feleségét én mindig nagyon szerettem és csodáltam. Egy rakás könyvet elolvastam rola, és elképzelhetetlennek tartottam, hogy tudott mindig ilyen erös és kitarto lenni. napi 50-60 vendéget ellátni, fözni, kertészkedni, takaritani, stb. nem mellesleg ilyen bizonytalanságban élni, hogy vajon mikor jönnek a férjéért, mi lesz ha kivégzik vagy elhurcolják és egyedül marad. na és akkor a gyermek veszteségekröl még nem is beszéltünk. szoval sok szempontbol felnézek erre a nöre... ennyit a kiruccanásokrol. 

Amit igazán nagyon élvezek itt Lipcsében, az a bicajkultura. Végre egy olyan városban bringázunk, ahol mindenhol legálisan van ut, és a többség ezen az oldalon van, nem pedig az autosok oldalán :)  nem anyáznak és nem is akarnak elcsapni. bár a kis tandemünk nagyon hiányzik, azért elkavarunk itt két városi bicajjal. a város abszolut alföldnek számit, amit én eszméletlenül élvezek, mitja még barátkozik a széllel :D mostanában azért hüvösödik, ugyhogy csak napos idöben indulunk utnak. 

természetesen sok bolhapiacra beugrottunk már, furcsa érzés, hogy az esküvöre már nem kell semmit se venni. ennek elönye hogy több pénzünk marad, viszont a könyveink száma itt is csak nö és nö...

Most már a szemeszter is elkezdödött és ujra iskola padban ülünk. persze már sokkal kedvesebb idöpontban kezdödik a nap :) 

nagyon jo kettesben, nagyon jo hogy itt vagyunk egymásnak és sokszor olyan jo ugy semmit se csinálni... arra egy honap után rá kellett jönnünk, hogy az ösztöndij nem ereszt el minket annyira, szoval nem fogunk utazgatni vagy kocsit venni :) ez arra elég, hogy a mindennapokban éljünk, fözzünk és éljünk. nahát a lakásunkrol még nem is meséltem!!! egy kollégiumban lakunk, de fennt a házasrészen egy lakásban, ami eredetileg a házamester lakása, de ök nem itt laknak, ugyhogy most diák lakásként funkcionál. viszont van egy lakotársunk is. egy szörös olasz... :) van mit takaritani utána, amugy tipikus olasz, semmit nem csinál, csak sziesztázik:) de teljesen el vagyunk vele!! ö már egy éve itt van, a konyhát nem használj, ugyhogy az is a mi felségterületünk :)) a többi ösztöndijas lejebb lakik ök nagyobb csoportokban élnek, kicsit azért jo, hogy el vagyunk szeparálva minimálisan. elég volt már az eddigi kolis élet. 

van-e honvágyunk?? néha van... jo lenne csak felülni a buszra és meglátogatni tesoékat a gyerekeket. olyan nagyok lesznek, mire ujra látjuk öket. vagy anyáékat. de azért jó itt :)  tetszik a házasélet :)

cherry brides szeretet képek :)

alig vártam már a napot, amikor végre megismerhetem a weddinges virtuális barátnöim egyrészét. különösen azért is izgultam, mert az én régi koliszobámba volt a gyülekezés és készülödés. ez azt is jelentette, hogy a szlovéniai már otthonomból végre megint pestre utazhattam, ami azért mindig is a szivemcsücske marad. végülis már elözö este utnak eredtem, akkor még csak völegényem engedélyével. kicsit persze niki anyukája beültette a bogarat a fülembe, milesz ha baltás gyilkosok lesznek az ismeretlen lányok vagy már asszonyok. Mivel mitja közölte velem, hogy egy percre se fordult meg a fejében, hogy féltsen engem, bennem is eloszlottak a kételyek.

pestre érve mindent elkészitettem, és gondoltam korán lefekszek, mert páran már hajnalban várják, hogy felmarkoljam öket a népligetben. de csak nem jött álom a szememre. ollllyan durva vihar volt, hogy nem éreztem tulságosan biztonságban magam az üres koliszobában teljesen egyedül. Azon gondolkodtam, reggel hogy tudnék a falak mentén eljutni a népligetbe anélkül, hogy belém csapjon a villám. mert hát nem hagyhatom cserben a lányokat!!!! de persze jófej Isten elintézte, hogy reggelre gyönyörü idö legyen és semmi se álljon az utamba.

arrolmég szot se ejtettem hogy kik mit merre hogyan pattant ki a fejünkböl ez az ötlet?? szóóóóval a weddingses menyasszonyok között már már hagyománnyá vált ttd azaz trash the dress fotozást tartani, és ezt mi az idei évjárat sem szerettük volna kihagyni annak ellenére, hogy nagyrészünk már blogot se kapott igy csak névlegesen hivhatjuk magunkat weddingses menyasszonyoknak. nem vagyunk sokan, de a kis csapat már régota kitart egymás mellett, egymás segitségére, szoval igazán jo barátnök lettünk és mindenképpen élni szerettünk volna a lehetöséggel. A fotosokat elég hamar megtaláltuk, mert Irisz- fénylabor szeretet képek (Itt talaljatok öket: http://eskuvo-fotos.com/)  is régi weddinges, és örömmel vállalták, jófej férjével Zolival, hogy velünk töltik ezt a délutánt, és elkészitik a sorozatot. sajnos z idöpont nem volt mindenkinek szerencsés választás, sajnos az utolso pillanatokban elég sokan kiestek.  de a kemény mag azért kitartott.egyszer volt egy "csetszerelmem" még általános iskolában. görcsbe rándult gyomorral, de persze a legmenöbb ruhámban vártam a barátnöimmel, mikor megbeszéltük a találkozót. a fiu nem jött el akkor :) de eszembe jutott az a nap, mikor a lányokkal valo találkozo felé közeledtem. ugyanugy izgultam. vajon szimpatikus leszek nekik? vajon fesztelenül tudjuk eltölteni ezt a napot? vagy minden csak az internet világában müködik?? persze senki sem futott ijedtében haza és olyannyira belemerültünk a közös reggelizésbe és fényképnézegetésbe és csevegésbe, hogy észre se vettük, mennyire elszaladt az idö, és igencsak készülödni kellene már. alkalmi sminkesünk és hajbodoritonk be is vetette magát, és folyamatosan csusztak le a futoszalagrol a tökéletes alkalmi menyasszonyok :) közben még a takaritonénik is beugrottak hozzánk meglesni miben mesterkedünk és mivel völegényem kiskedvenc volt széles e körben, nem is piszkáltak minket:) alkalmi ékszerkészitönk, Tamara barátnöje is csatlakozott hozzánk és szebbnél szebb alkotásokat hozott nekünk a fotozás kedvéért. természetesen már késében voltunk, ami 8 menyasszony esetében egyáltalán nem meglepö. kész tortura volt feltuszkolni öket a piros hetesre és levédeni öket a nézelödök rajongása elöl. közben egy rossz hir is beérkezett, ugyanis klemcsy rosszabbul lett, nem tudott csatlakozni hozzánk nagy elkeseredésünkre. de az események pörögtek végre a szimplába értünk és végre Iriszéket is megismerhettük személyesen. annyira jófejek voltak. egyrészt mert nem haragudtak ránk, másrészt mert mindent elökészitettek és harmadrészt hideg colával vártak minket. :) kedvesebb fogadtatást el se tudtam volna képzelni. Azt hiszem elég hamar feloldodtunk és nevetgéltünk, pózoltunk, izzadtunk.

robogtunk tovább a vásárcsarnokba cseresznye szerzö körutra, hiszen mi voltunk a Cherry brides :) összefutottunk egy éppen szülinapját ünneplö bácsival, aki majdnem szivrohamot kapott a sok menyasszony láttán. persze rögtön csapta a szelet, dehát senki nem cserélte le a völegényét egy másikra...

a fotozás hivtalos részét a városligetben zártuk le. elökerültek az alkalomra készitett csokrok, iriszék csodálatos enteriörje a cherry brides téma. piknikelés, felugrálos csokordobos, táblárairos, cseresznyeevös nem apáknak készült pozolos, telefonálos, leheveredös képek. annnnyira finom volt a cseresznye.... nem volt nehéz bármit megtenni a jo képek érdekében :)) egy pár ember idöközben lelépett de mi még kitartottunk és jófej iriszék is, pedig másnap naggyon kemény napjuk volt. még sem zavartak minket haza. ücsörögtünk még a vizparton, beugrottunk egy eb meccsközvetitésre és végül forro betonon hasaltunk a hösökterén. egyszer balettozást imitálval egyszer pedig halott menyasszony pozban.

nagyon sajnáltam hogy iriszéknek haza kellett indulniuk, szuper lett volna még munkán kivül is egy kicsit együtt logni és beszélgetni, bár egyegy  vonulás közben igy is dumálgattunk, dehát ha az ember rokonlélekre talál, akkor szeretne több idöt is eltölteni vele :) nagyon kedvesek voltak és nagy hálálkodás közben integetve hagytuk hogy hazainduljanak mi pedig öten éhesen menyasszonyi ruhában elindultunk a koli felé abban reménykedve, hogy a pizza king konyhája még nyitva vár minket.

a Bosnyák téri pizza king egyetemi életünk fontos szereplöje volt eddig is. torkos napok, szülinapok, vizsgaünneplések vagy siratások :) érdekes élmény volt 4 menyasszonyi ruhás barátnömmel beülni egy oriás hideg gépi kolát inni és egy oriás gyros tálat betolni. na de nem is ez a lényeges része, hanem hogy orákon keresztül beszélgettünk, nevetgéltünk, mintha már 1000éve ismernénk egymást és a világ legtermészetesebb dolga lenne fátyollal a fejünkön pizzazni. és akkor még nem is tudtam hogy koránt sem ért véget az este, söt az este ki is marad. miután hazamentünk és ugy gondoltuk nyugovora térünk, senkinek se jött az álom  a szemére, föleg azért mert sokat meséltem a csajoknak az éjszakai fagyizásainkrol és naná hogy kényelmesebb ruhába neki vágtunk a mc drivenak hogy fagyizzunk. sajnos kiderült hogy még a mcdrive sem éjjel nappali és hajnal 3kor nem árulnak fagyit. és az is kiderült, hogy a makacsabbik fajta virtuális lányok nem mondanak le ilyen egyszerüen a jégkérmröl, szoooooval neki indultunk az éjszakának fagyit keriteni. (elötte eva voltlesz férjének irtunk smst, hogy reggel 8ra várjuk, bárhogyis emlékszik ö maga :)) csak sétáltunk és dumáltunk, nevetgéltünk vicces volt, mondjuk éva némelyik szülészetis sztorija letaglozott. kb 30 km-re :) találtunk egy omw-t naná hog árultak jégkrémet. magunkhoz ragadtuk az összes cukortartalmu terméket és visszaindultunk... judit 1 eltávozott közülünk aludni, mivel szegénynek másnap vagyis aznap egy izgi konferenciát kellett végigülnie, szóval ráfért a pihenés. rám csak egy leánybucsu részvétel várt, szoval nyugodtan engedtem a többiek nyomásának, hogy ne is aludjunk niki buszindulásáig. kiültünk egy padra és mikor már a nap javában fenn volt kedves házmester bácsi ki is orditott ránk, hogy valaki még aludni szeretne. :)

szoval igy ért véget és kezdödött ez a csodás nap. huh végülis senki sem volt baltás gyilkos... persze a szivem szakad meg ha arra gondolok, hogy sokan lemaradtak rola de biztos vagyok benne, hogy találkozunk még, már a férjeinkkel az oldalunkon persze iriszékkel együtt. grillezünk egyet a balcsin vagy a szlovén tengerpartra leugrunk.. ki tudja... :) a hagyomány tehát nem szakadt meg, hajrá 2013as weddinges lányok :)) és Irisz, Zoli, csajok kösszi ezt a napot, a csodás képeket és hogy jófejek vagytok :) remélem egy életen át szemmel tartjuk egymást!!!

kedvenc képeket megmutatom, a szakértökét pedig itt talaljtaok :) :  http://fenylabor.blogspot.de/2012/07/8-menyasszony-10-kulonbozo-ember-egy.html