bürokráciaundor

Hol vagyunk otthon?? ez  a kérdés fogalmazódott meg bennem ma, miközben órákon keresztül néztem férjem szenvedését... Nem az első eset, hogy szorongatom a nyomorék kék biztosítási kártyát a kezemben, de az ég világon senki sem segít.

miért kötöm össze a biztosítás eme csodás intézményét, ami egy kék e111-es kis kártyában ölt testet az otthon levés érzésével???? Mert ahol otthon vagyok, ott gondoskodnak rólam, ott törődnek velem és nem egy kivert kutyának érzem magamat. Ide hívnak minket, a tejjel és mézzel folyó földre, hogy életünk legfelhőtlenebb egy évét eltöltsük, olyan nagy szeretettel fogadnak, hogy rögtön be is invitálnak minket a tartozkodási engedély elintézésére alkalmas irodára, majd egy héten belül millió kedves levelet kapunk, amelyben értesítenek minket arról, mennyire örülnek, hogy itt vagyunk, mennyire örülnek hogy németek lettünk, hogy a németek részévé váltunk és Isten hozott!!! Érezd jól magad, persze a nép részeként légyszi fizesd be a rád kiszabott adókat is, jó?? Tehát amikor arról van szó, hogy adót fizessek, akkor a nép része vagyok, de amikor arról van szó, hogy segítségre szorulok, mert a majdnem ájult férjemet cipelem be az orvoshoz, akkor már nem a nép része vagyok, csupán egy megtűrt uniós tag, aki jön a kék kártyájával, ahelyett hogy normális biztosítást fizetne. Dehát kedves börükráciás nénik bácsik, én fizetem!!! minden hónapban utalom drága anyósomnak, hogy legyen a férjemnek biztosítása, hogy ha baj van, akkor az unió által védettek legyünk, a kék kis kártya erre való, nem? NEM!! sebaj, nyomjam csak tele a férjemet fájdalomcsillapítókkal  mire valaki végre segít rajta, vagy mire befizetünk végre annyi biztosítást, hogy el is lássák.  nahh mindegy, társadalom vagyis bürokráciakritikámnak ezennel vége :)