2012. július 21., szombat

are u ready??

egy hete annak, hogy végre összeházasodtunk Mitjával. hihetetlen hogy így rohan az idő, és az is hihetetlen, hogy ennyire elrohant a nagy nap az előkészületek minden... na de azért beszámolok mindenről, ott tartottunk, hogy csütörtök hajnalban hozták a sátrat, felállítottuk és jöhetett a dekorálás a takarítás. rengetegen jöttek segíteni az én gyülekezetemből. nagyon nagy meglepetés volt, és nagy öröm volt a szívemnek, hogy legalább ilyenformán kicsit az én otthonom is itt van! ezzel suhant el a nap. dekor gyártás, asztaldíszités, Viki és Heather pedigg elkészítették a tortákat. Közben Eszter  megrajzolta a vendégkönyvfát eggy csomo szuper buntingot legyártott és Erika pedig minden jackpot feladatott megcsinált, Anya pedig gyönyörüen kivasalt mindent.  a végén már mindenki jackpot volt. nagyon jó érzés volt, hogy csak kértem valamit, és minden gyönyörüségesen megvalósult. És olyan formán nem volt rohanás, tehát kicsit én is részt tudtam venni a díszitésben, nagyon nagyon nagyon élvezztem. Az idő amugy eszméletlen hűvös volt. semmi jót nem igért a másnapra, de jofej Isten azért ezt is elintézte.
rengeteg süti érkezett, anyos barinöji teljesen bedobták magukat! es egyszer csak a pincet ellepte egy csomo suti egy csomo nö es egy csomo sutisdoboz es egyszer csak ozonlottek ki a teli sutis dobozok be az oriási hutokocsiba. remélem tetszik amugy a böröndön pihenö kis torta, Erika ezt is teljesen higiénikusra takaritotta :) közben megkaptuk az elsö képeslapot is a postán! :D yipppi
Estére azért volt stressz, az éneklapok nemm lettek készek, újabbb tanus probléma állt elő, közben már manikürözni kellett volna  uhhhh na akkor kicsit kiborultam... féltem mi lesz másnap, lesz-e balhé vagy túl éljük az egészet? talán azért is nyugtalan voltam, mert mitja nyugtalan volt. a péntek ugy végződött, hogy mig vártam hogy száradjon a körmöm, elaludtam a gépnél, mellettem pedig a kanapén mitja rogyott össze. hát így indult a szombat... :)













jóéjttt :D





2012. július 10., kedd

gyürütarto

ma is nagyon termékeny nap volt. sok rendezkedés, kis csajos program és kemény munka.
egy pár kép a sok szép dologról.
már csak 3 nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!






2012. július 9., hétfő

képtelen

ez egy mindenszempontból képtelen bejegyzés lesz....
ma sikerült a lábamra ejteni egy fadarabot... alig birok ráállni. kivel mással történne ilyesmi 5 nappal az esküvö elött, ha nem velem? akinek 11 megmagyarázhatatlan és szánalmas gipsze volt már....

képtelenül mondom, mármint nem tudok dokumentáciot most mutatni, de jofej testvéreknek köszönhetöen elkészült 220 db kitüzö :))) nem rég még lemondtam rola, de zita kedvesen átkuldott egy nagyon olcso kituzo alap linket és rendeltem is, most pedig DIY le is gyártottuk, nagyon szép csipkével :) amint lehet nem képtelenkedek és mutatom is milyen lett.

a pincérek poloit is láttuk, totál flesh giccs :D nagyon franko
ma pedig itt voltak a szakácsok utolso egyeztetesre. meg ket fajta salata lesz. ha eddig barki ugy vélte volna hogy éhen hal nálunk ez a 200 ember :D
a szombati esküvö nagyon jol sikerült!!! de iszonyatosan meleg volt. salatan és fagyin kivül nem ettem semmit se! részemröl ezen kivül és friss husokon nem lenne szükség többre... dehát van amit én gondolok és van ami illik.... nehéz ezekkel a helyzetekkel mit kezdeni.
mitja tanuja  rendelt nekünk egy menyasszonyi tortát, mert megtudta, hogy az én tanum a növérem fogja csinálni, ezért ugy érzi, neki is vennie kell egyet!!! az nem érdekeshogy mi költségkimélésböl valasztottuk ezt a verziot! és akkor most melčyiket hozzák ki, amit felvágunk? melyik lesz a menyasszonyi torta? ki fog megsertödni?? elég immár....

azért egy kedves hir a végére amellett hogy végre a növéreim itt vannak, hogy lesz babarozsa csokrom :)) ez volt az álmom és most ugy néz ki közel járunk hozzá!!!
szivszorongatva mondom ki, hogy már csak 5 nap, és mire ágyamba térek a számlalo átfordul és már csak 4 lesz... 4 nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2012. július 5., csütörtök

egyes szám

bizony bizony már csak egy számot irunk és egy szám veri ki a  szememet egész nap az okostelefonom visszaszámlálóján. sajnos rossz net miatt a 10es nap fordulot elmulasztottam, de most azt is pótolom. Renngeteg minden történt!!!!!!!!!! napról napra érkeznek az ebay csomagok nagyon jófej apa jóvoltából. itt van a raklap nyakkendő, ecsetkészlet stb.

hét közepéig a tereprendezés zajlott ezerrel. mostmár minden csodaszép. ház lefestve, pajta kitakaritva, most csinálnak vele valami speckot a padlójával. fák elpakolva, felesleges dolgok elégetve, csirkék átköltöztetve, wc helységbe ablak építve, régi garázsba konyha építve szóóóóóval minden csodaszép. mig a fiuk ezen dolgoztak, addig én legyártottam az összes kitüzöt és egy hijján a koszoruslány csokrokat


aztán végre beszabadultunk a városba, persze otthon hagytam a listámat, de ami eszembe jutott beszereztük. sikerült mitjának inget venni nem mandzsettás, de arról már letett. amit kinézett gyürödésmentes azt mondtam hogy felejtse el, rémesen állt neki. éssssss sikerült álomzoknit is venni neki :D:D:D:D éljenek a nadrágfelhuzos fotok!!!

persze a müllerben szuper akcios áron sikerült szerezni m&m's t is az esküvöre:D:D:D:D candy bar bövül. roskadásig leszünk édességgel és após meg azt hiszi mindenki sirna a leves után...
a sikeres körut után ma reggel a fodrásznál kezdtünkk... ez ugyebár ugy indult, én hozok fodrászt, aztán jött a mit képzelek hogy csak otthonról hozok szolgáltatokat és folytatodott kb 8 fodrász jelölttel és végül visszatértünk ahhoz, akinél már jártunk egyszer. mitjának is nagyon szépen levágták a haját, nagyon kedvesek voltak, fél 7re már jöhetünk szép a lányokkal, hajmosás kis masszázs frizkók. egészen jól sikerült a próbahaj, sikerült egy mindenkinek kielégitö középutat találni (legalább ebben) ez csak egy lakkmentes nem befejezett próbahaj volt, de azt hiszem meg vagyok elégedve..

az egy fonat a fejem tetején ha nem lenne tisztán kivehetö :)
ma kicsit strandolni is voltunk, felszettem magamra egy kis szint, de még igy is világitok mitja mellett, aki gyönyörü szép barna. irom a listákat,  mi kell a nászéjszakára és a nászutra holnap pedig irány egy esküvö!!!!! yippppi két kedves barátnak segitünk, jó lesz kicsit magyarok között. ésssss vasárnap növérek jönnek, már aliggg várom, végtre csajbuli.
mielött elmegyünk azért be kell menni még pár virágboltba, mert hát hogy gondolom én hogy magam által készitett levenduula csokrom legyen??? nem tudom hogy képzeltem... már csak 8 nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nem tudok aludni, alig lélegzem, uhhhhhh huhhhh. na megyek mielött a net ujra meghal és nem tudom postolni, boldog ébredést mindenkinek mára!!!


2012. július 2., hétfő

suspenders welcome

épp nagy elmélkedésemben és kicsit letargiámban ültem az új szobába. azon járt az eszem, hogy mennyire várom már a családot hogy jöjjenek... valamiért após mindig kinevet (valószinü a sekélyes szlovén próbálkozásaim miatt) és várom már azokat akik nem néznek teljesen hülyének :) meg aztán kicsit elszomoritott, hogy tegnapi visszajelzés utánajárásnak 9ember minusz lett az eredménye. se rokonok se gyerekkori barátok nem jönnek el, amivel nincs is semmi gond ha nem lenne szánalmas hogy mi meg nem lennénk mindig azok az idiotak akik mindenhova mennek :)  szóóóval akkor szólt mitja hogy valami zacskó jött postán nekem. az eslö levél vagyis csomag az új otthonba!!
persze rögtön elkezdtem bögni mert tudtam hogy apa ide küldette az ebayes rendeléseket. szegényre két hete zuditottam rá minden rendelési igényemet és persze odairtam a végére hogy ha nem lenne gond megkérhetné hogy ide küldjék majd a dolgokat. tudtam hogy ez macera, mert előre meg vannak adva a szállitási adatok és az személyes levelezés vagy üzenet szükséges ennek megváltozására, na de a lényeg a lényeg apa nem reagált vissza én meg várakoztam várakoztam és pénteken akkor arra gondoltam biztos otthonra érkeznek majd, de nem.... olyan kedves hogy elintézte, kb fél órát sirtam a kinai zacsko felett :D úgyhogy ha olvasod apa akkor köszönöm szépen!!!! nagyon!!! és siessetek!!
de asszem ez egy ilyen nap. elég volt egy grace klinikával inditanom ahhoz hogy a könnycsatornák müködésbe lendüljenek.
és ha már a szép és kedves dolgoknál tartunk, nem meséltem még a ttd fotózás egy nagyon kedves momentumát, ugyanis niki nekem adta a csodaszép esküvöi táskáját!! ezúton is nnagyon nagyon köszönöm és nagyon nagy becsben fogom tartani!!!! lássátok milyen gyönyörüséges. na meg a hózentróger rengeteget is ...

ps: van koszoruslányom! heather, az amerikai barát család legisdősebb lánya elvállalta. szóval megoldva :)