2012. június 16., szombat

annyi minden

olyan régen jutottam már el oda hogy írjak, de most akadt pár percem, hogy megtegyem.
bizony nagy nap ez a mai. és nem csak azért mert 28 nap van már csak az esküvöig és kiver a frász ha erre gondolok, hanem mert ma elhagyom budapestet, magyarországot és elköltözök szlovéniába. nem mondom hogy könnyü szívvel teszem ezt, föleg hogy teljesen egyedül vagyok. mitja már nem tudott itt maradni az utolsó napra, haza kellett mennie. ugyhogy egyedül bucsuzom  és siratom el ezt a várost, ahol 6 évig laktam és az országot ahol meg 24 évig:) tegnap a pakolás olyan hosszura sikeredett hogy még a napfelkeltét is láttam, a bosnyák téri piac felett...
nem szeretem a bucsuzást....

na de hogy valami örömteli dologról is végre beszámoljak nektek, hiszen annyi de annyi minden történt!!! dániában is beszereztünk pár gyönyörü dolgot, szalvétát, tálakat, papir zacskót, amiket mind mind szeretnék megmutatni és elmesélni nektek, a papír mizéria újabb epizódjáról nem is beszélve.... ma már látom az alagut végét, tegnap viszont összeomlott a világ.... el kellett mennem pásztóra születési anyak.kiv.ért, hiszen 3 hónapnál frissebb kell. utánanéztem nem kell fizetni érte jogszabályban van. persze kellett fizetni érte. elbaggyogtunk jófej növérrel és cuki borkabébivel a postára illetékbélyegért majd vissza, mikor a nö elkéri a személyimet. oda is adom neki, dehátttttt tavaly én kértem a nevem helyesbítését (mivel elrontották apa rövid ö-s nekem pedig hosszúval volt irva) de nem cseréltettem ki utána a személyimet, mert hát minek, egy év múlva férjhez megyek. na de így sehogyse tudom igazolni magam, jogsim nincs, útlevél hosszú ö-s a bankkártyámról nem is beszélve. láttam a szemem elött ahogy összeomlanak az esküvöi tervek. gyültek a könnyek a szemembe, a bürokráciával szembeni indulataimmal együtt. aztán a nöci megkérdezte kijött velem én mondtam hogy jófejnövér és végülis meghatalmazások és mindenféle kibuvokkal megoldodott a dolog. szóval már csak egy nagyon nagyon nagyon kicsit vagyunk a céltól. közben majdnem megházasodtunk dániába, mert a barátaink mondták, hogy itt nem érnek senkitöl se papirt, csak egy szeméyit és puff 10 perc az egész. nekem bejött az ötlet, de tudtam hogy völi családja meg van veszve a formális dolgokért, igy nem házasodtunk össze, de azért egyrészröl megkönnyebbülés másrészröl irto menö lett volna :)


és lánybucsum is volt, annak ellenére hogy nem szerettem volna, a lányok nagyon kedvesek  és szerveztek egy kis összeröffenést tánccal és világitos koronás fátyollal és kézzel flitterezett bride to be szalaggal :) feladatokban nagyon jó voltam, a tesztnél szinte mindenre tudtam a választ, ugyhogy az poharambol nem sok fogyott :) mindenféle nagyon fontos és hasznos ajándékot kaptam és jó volt csak lazulni és dumálni a csajokkal.black magic parti volt :)



éssss végül de nem utolsó sorban, a torta készitö amcsi barátnö küldött képeket, mert annyira kedves és hozza a váltocipömet meg a koszoruslányok cipöit is, csinált nekem egy képet, hogy ide is fel tudjam tenni. old navy flip flop best ever!




ennyi mára. most indulok. new home new life...




3 megjegyzés:

  1. Ági (Molnár Kovácsné)2012. június 17. 9:38

    Én nagyon vártam hogy elkészüljön a házunk és összeköltözzünk, úgy éreztem egy héttel sem bírok ki többet,a lány szobám szüleimnél már egy raktár benyomását keltette mint szobáét.Nagyon jó volt nekem a szülői házban és nagyon nehéz szívvel költöztem el de nagyon boldog is voltam hogy elérkezett az igazi felnőtt életem.Most már ez az otthon, a magától értetődő , minden nehézséggel együtt is nagyon jó most már Férjjel együtt élni.

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Nagyon cukik a papucsok és gyönyörűek a virágok. Nagyon szép lesz a dekoráció. :))

    E.

    VálaszTörlés
  3. Az első részt olvasva elnehezedett az én szívem is. Judit! Nagyon szuper vagy! pikk- pakk beszoksz a "szomszédokhoz" jófej Mitja :) segítségével minden könnyebben megy majd- remélhetőleg, mert ugyebár, miért ne lenne , így?! - Szuperek a flippek, na meg a floppok is :) Kiváncsi vagyok Dániában mikre sikerült szert tenni.

    VálaszTörlés