2013. április 25., csütörtök

staféta

Nagy dilemmában vagyok. Májusban megyünk haza, összekötve a kellemest a hasznossal vizsgák közepette kis esküvőzés. Nem tudom emlékeztek-e, de tavaly hozzánk jutott soksok év utána a stafétabot. Ez a bot a gyülekezetünk ifjúságában kötött házasságokat járja végig, és most rajtunk a sor, hogy továbbadjuk. Igazán nagyon örülök ennek a szerepnek, mert az utánunk következők nem is akárkik. A sráccal ugyanis már gyerekkorunk óta nagyon jóban vagyunk. Mindketten már 4 éves korunk óta benne vagyunk a közösségbe, ő volt mindig a kisöcsikém, együtt konfirmáltunk, egyszerre érettségiztünk szóval igazán jó viszonyban vagyunk. Most a mi feladatunk, hogy egy szalagot a stafétára kössünk és rávéssük a pár nevét, dátumot és a közös igehelyüket. A dilemmám, hogy milyen szinű szalagot válasszunk?? Érthető okokból Mitját ez annyira nem zaklatja fel, de én már régóta gondolkodom rajta. Az esküvőjük színe bordó lesz, ilyen már volt az esküvők között,bár igazi szép bordó szalag még nem. Viszont az is megfordult a fejemben, hogy valami extrém színt válasszunk: neon zöld vagy rózsaszín vagy esetleg valami különleges anyag, minta: kockás, csipke. SEGÍTSETEK!!! Mit tanácsoltok?

Itt egy kép, amikor mi kaptuk. Minket az a megtiszteltetés ért, mivel az utolsó pár nem volt ott, ezért az addigi összes ott megjelent pár együtt adta át :)



5 megjegyzés:

  1. De edes szokas, nagy lajk neki:D A par kedvenc szineibol osszeallitott szalag esetleg?

    VálaszTörlés
  2. csipke és zsákvászon kombináció?? a zsákvászonra tudtok írni vagy hímezni... :)

    VálaszTörlés
  3. vagy valami mesefigurás a leendő óvónéninek? :D V

    VálaszTörlés
  4. kösszi az ötleteket csajok, még elmélkedem rajta :)

    VálaszTörlés
  5. Lehet, hogy már lecsúsztam róla... De nekem elsőre a rózsaszín ugrott be. Amikor pedig tovább olvastalak és megláttam a csipkét variációként, már láttam is magam előtt.
    Rózsaszín csipke?? :)

    VálaszTörlés