utálok búcsúzkodni.... mindig úgy érzem, hogy egy részemet kitépik belölem. ez a búcsúzás összes tipusára érvényes. ott álltunk körbe a pajtában... hallgattam, ahogy Mitja tanuja szép szavakat mondd nekünk, utnak inditotta a kis unokaöcsit... utána anyósék beszéltek, már akkor folyt a könnyem, Mitja is el volt érzékenyülve. hivatalosan is befogadtak a családba yippi :) átadtuk az ajándékokat. aztán jött Apa és Anya. meg se tudtam szólalni. csak sírtam és mondtam Mitjának, hogy ö beszéljen helyettem. persze mindenki nevetett. Pedig sokszor összeszedtem, mit fogok mondani... talán kevésnek éreztem azokat a szavakat ,hogy megköszönjek mindent, amit kaptam. 100%os biztonsággal tudom, hogy ök a legjobb szülök az egész világon. És nem azért mert az esküvö kapcsán nagyon kedvesek voltak, hanem mert mindig volt hova hazamennem, és mindig nagyon szerettek. tudom hogy nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnának ránk, vagy ne imádkoznának értünk. es annak ellenére, hogy egy szót se tudtam kinyögni, remélem tudják, hogy nagyon szeretem öket....
megható képsorok,de ez normális....
VálaszTörlésén sem tudtam volna megszólalni ha meg kellett volna,nálunk mindig a vőfély búcsúztatja el a pár a szülőktől,megható szavakkal,illetve a búcsú végén,mindig küld a pár egy nótát a szülőknek...
a miénk ilyen volt, 17:10 percnél kezdődik a Mi búcsúnk :)
http://www.youtube.com/watch?v=LeUz9BvBUGE
várom a többi fotódat is,imádom mindet :)