epres finomságok

Ha szezon van, akkor az ember nagyon nehezen tud ellenállni. Mindig a bejárathoz teszik a jobb helyeken a friss epret, és az ember nem tud az illattól szabadulni.

Mostanában mi is sok epret eszünk, kell a vitamin és a szezonális gyümölcsök sosem túl drágák. Még májusban, mikor vártuk Apáékat, akkor készítettem egy poharas desszertet, Apa folytonos elmesélése alapján, ami nem lett az igazi, továbbfejlesztésre szorul, de azért megosztom veletek, mert nagy melegben mindig jól jön.

recept: Tehát epret és málnát összevágtam és botmixerrel összeturmixoltam majd egy kis fazékba görög mézzel összefőztem, jó édesre, hogy a joghurtot semlegesítse. Majd miután kicsit kihűlt rétegeztem görög joghurttal (ami krémesebb sokkal mint egy normál joghurt) , görög mézzel és mogyoróval, amit legközelebb már meg is pirítanék és ami dió lett volna, ha találok valahol, tehát tetszés szerint rétegezhető.

Legközelebbi epres próbálkozásom egy francia pite, a galette lett, amivel az utóbbi hetekben rengeteget találkoztam és megtetszett.

recept: egyszerűen összegyúrtam 220 g lisztet, 170g vajat, csipet sót, 4 kanál vizet és 30 g cukrot majd ezt beletettem egy zacskóba és a hűtőbe pihentettem egy sorozat erejéig kb 40 perc. Aztán kis liszttel kinyújtottam 2 cm vastagra kis köröket vágtam belőle majd megkentem egy hasonlóan elkészített eperszósszal (összeturmix és mézzel megfőzve) de lehet lekvár is, rádobtam pár epret és behajtottam az oldalát. 180 fokon sütöttem kb 30 percig.

ennyit mára! Élvezzétek az eper szezont és szeressétek egymást!

virágom...virágom...

yummmmi

Mai lélekerősítő boltmustrám során nagyon nagyon elkezdtem vágyni valami különleges édességre és hát senki előtt sem tárok fel nagy titkot, ha azt mondom, Németország igen csak élen jár Európában a különlegesen finom édességek terén. (sajnos amerika candy bar-jat sosem fogja utolérni). 

Mivel a Nestlé önmagában garancia arra, hogy valami csodás élményben lesz része az embernek ezért egy Caramac nevű számomra újdonság felé nyújtottam a kezemet. Sokáig vacilláltam, mert nem vagyok egy caramell fan, de belepróbáltam és milyen jól tettem!!!!! Emlékeztek még gyerekkorunk igazi tejkaramelláira? Hát valami ahhoz hasonló fenséges ízzel találkoztam. Gyerekkorom összes emléke az agyamba tódult, még az is eszembe jutott, hogy a gimibe a nővéremnél mindig volt tejkaramella. Közben éreztem a tejpor ízét is, amiről pedig már írtam nektek : tejpor  

Hahh. szép kis délután...

vége van..

"Bájoló lágy trillák!

Egyetemi évek!

Stressz! Remények! Vizsgák!

Isten véletek!"

Kicsit még most is hitetlenkedve írom ezt a bejegyzést... mert valóban vége van! Az egyetemi éveknek, a diák létnek végleg vége. Kicsit átéltem már ezt mikor a koliból kiköltöztem, de azért ez most teljesen más okból sokkal felszabadítóbb. Végeztem az utolsó vizsgával is! Nem mondom, hogy nagyon jó kedvvel készültem, szószerint rettegtem, kivert a víz előtte utána... aki valaha már államvizsgázott vagy szigorlatozott, tudja, milyen érzés! Igazából nem is a nehézség volt a baj, inkább az az érzés, hogy már olyan közel van a vége, szinte csak egy karnyújtásnyira!!! csak legyen már vége... mellettem még egy "egy hét múlva szül" kismama volt aznap, aki annyira izgult, hogy azt hittem elfolyik a magzatvize ott helyben! de sikerült mindenkinek!

És igazából nagyon sok idő kellett, mire felfogtam, hogy most tényleg vége és nincs több vizsga és dolgozat és szigorlat!!! És hogy elszaladt ez a sok sok év, hiszen emlékszem mikor a kis táskámba összepakoltam a legfontosabbakat és elindultam a nagyvárosba szerencsét próbálni. És az üres koliszobát próbáltam feldobni és kaptam Apáéktól egy vízforralót, ami az egész 6 év alatt velem volt és mennyit vonatoztam haza a családhoz. 

Viszlát egyetemi évek!!! 

anyós scrap

Egyszer már meséltem nektek egy bejegyzésben a scrapbookozás örömeiről: scraplepetés

Az utóbbi pár napban nagy munkálatokban voltam. A történet ott kezdődik, hogy Szlovéniában az 50. születésnap nagyon nagy ünnep. Mikor apósomnak volt, akkor M megkért, hogy az ünnepségen készült képeket rendezzem albumba. Akkor még szabad voltam, nyár volt, semmi dolgom, bármennyit költhettem rá, úgyhogy azt gondoltam készítek egy scrapbookot. Óriási sikert aratott, hónapokon keresztül após ezt mutogatta mindenkinek (hozzáteszem nem volt hasonlítási alapja, így könnyű szépet alkotni, az én munkáimtól vannak sokkal szebbek :)) és anyós is mondta, hogy alig várja, hogy neki is legyen 50. születésnapja. Ez tavaly be is következett, és mivel a mi esküvőnk miatt nem volt nagy családi banzáj rendezve neki, ezért már akkor tudtam, hogy kárpótlásul albumot fog kapni ajándékba. A következő születésnapra el is készültem, azaz most :).

Bepakoltam a raktárszobába a kincseimet, beültem és napokon át dolgoztam. Végre annyi helyem volt, hogy nem kellett mindig összepakolni és takarítani. Mindig ott tudtam folytatni, ahol abbahagytam.  Hoztam nektek is egy kis ízelítőt, hátha valaki kedvet kap hozzá! Remélem Anyóspajti is nagyon fog örülni. 

"Music is my life"

Holnap fellépés, újra kottát szorongatok a kezembe és vasalom a fehér ingemet. Össze se tudom számolni hány misét énekeltem már az életem során. Kívülről tudom minden tétel minden latin szövegét. Ez most nem verseny lesz, nem a tökéletes hangzásról szól most az éneklés. Csak egy csoport idősödő gyülekezeti taggal mutatjuk be mi az amit tudunk, mit az amit már hónapok óta tanulunk. 

Nem is tudom, de nem is akarom kitörölni azt a 12 évet az életemből, ami az éneklésé volt... megfogalmazni is olyan nehéz az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Most más a cél, most nem a nyerés, az elvarázsolás a bűvölet és a tökéletesség a jelszavak. Hanem az együtt éneklés és Isten dicsőítés. De feltörnek az emlékek. Éjszaka sokszor küzdök ezzel: otthon maradt az énekkaros ruha, hogyan tudnám feljuttatni Pestre vagy elfelejtek egy fellépést és oda kell jutnom. Álmomban is megy a logisztika :) 

De most nincs tét, nincs vizsga, nem egy fontos verseny múlik rajta, nem kérnek számon, nem szúrnak le. Csak egy megbecsült, csendes, jó hallású énekkari tag vagyok, aki néha visszakanyarítom a szólamot ha nem találják a hangot. Most nincs szó hangmagasságról, csak éljük túl és legyünk büszkék arra, hogy az évre kiírt nagy koncertet teljesítettük 10 csodás percben. Most nem fogunk fotózkodni koncert után vagy autogramokat osztogatni, visszavonulni az öltözőbe... most csak lejövök a karzatról, megfogom a férjem kezét és hazasétálunk....

!!!!! hallgassátok és szeressétek egymást...!!!!!